Ha ütközünk egy szarvassal, ki téríti meg a keletkezett kárunkat


Ha bekövetkezik egy olyan baleset, amikor ütközünk egy szarvassal, akkor azonnal hívni kell a rendőrséget és nem szabad semmihez hozzáérni, ugyanis a bizonyítékok elmozdítása akadályozhatja a nyomozás kimenetelét és ezt súlyosan bünteti a bíróság. A hatóságnak a feladata az, hogy az adott területen működő vadásztársaságot mindenképpen értesítsék a történtekről. A casco biztosítás védelmet nyújthat a több milliós károk ellen. Ezzel választ is kaptunk arra, hogy ha ütközünk egy szarvassal, ki téríti meg a keletkezett kárunkat. Figyelni kell azonban arra, hogy a casco alapbiztosítást fedezete nem mindig terjed ki erre a kockázatra, akkor azonban érdemes mindenképp vadkár kiegészítőt kötni.


Mindenképpen érdemes fotókat készítenünk a helyszínről, hogy bizonyítani tudjuk igazunkat, máskülönben nagyon hosszú ideig tarthat a bírósági eljárás és az, mire valami kiderül. Azt mindenképpen tudni kell, hogy ahol vadveszélyt jelző tábla van kitéve, ott a KRESZ-nek megfelelően kell vezetni, és ha kiderül, hogy úgy ütköztünk egy szarvassal, hogy az a mi szabálytalanságunk miatt következett be, akkor bizony rosszul járhatunk. Amikor autóba ülünk, természetesen nem úgy indulunk útnak, hogy reszketünk minden veszélytől és lehetséges balesettől, de minden esetre sokkal nyugodtabb lehet az utunk, ha biztosítás szempontjából kellően felkészülten vágunk neki az útnak.