Élő zene szól az UV-villamoson a magyar dal napján

Szerző: autoadmin, 2010 szep 1 - 14:24
Rovat: Nyomtatóbarát változatOldal küldése ismerősnekPDF változat

Élő zene szól a magyar dal napján, szeptember 5-én és 12-én a BKV nosztalgiajáratán; az UV villamos jövő vasárnap a 4-es vonalán közlekedik majd. A BKV szerdai tájékoztatása szerint a villamoson 2-4 fős, változatos stílust képviselő zenekarok játszanak, a járművön és a peronokon pedig ismert zenészek is feltűnnek majd. A szerelvény menetrend szerint közlekedik délután 3 óra és este 8 óra között a 4-es villamos teljes vonalán, az utasok pedig normál díjszabás mellett, azaz érvényes jeggyel vagy bérlettel utazhatnak a különleges járaton. A magyar dal napját először 2008-ban rendezték meg, 2009-ben már országosan ünnepeltek; 25 helyszínen, mintegy 1200 előadó tolmácsolásában szóltak minden kor és korszak magyar dalai. Idén Eger lesz a Magyar Dal fővárosa, a város szinte minden pontján szólnak majd a magyar dalok.

Az Ön szavazata: Nincs Átlag: 5 (1 szavazat)