Jogosítvány-botránytól hangos Berlin

Szerző: autoadmin, 2010 aug 18 - 07:18
Rovat: Nyomtatóbarát változatOldal küldése ismerősnekPDF változat

Berlin, 2010. augusztus 18., szerda (MTI) - Több ezer berlini autózik úgy a városban, hogy nem jogszerűen szerzett vezetői engedély van a zsebében vagy a táskájában. Ők oktatók és vizsgabiztosok megvesztegetésével jutottak jogosítványhoz - írták berlini lapok.

A probléma időközben olyan dimenziót öltött, hogy a főváros állampolgári és rendészeti ügyekkel foglalkozó hivatala (Labo) külön munkacsoportot hozott létre. Ennek az a feladata, hogy lefülelje és kiszűrje a forgalomból a csalárd módon jogosítványhoz jutott vezetőket.
Tavaly január óta 3650 esetben került sor szakértői vizsgálatra annak kapcsán, hogy fölmerült a jogosulatlanul megszerzett vezetői engedély gyanúja. Az eredmény megdöbbentő: az ellenőrzött autóvezetőknek több mint a fele nem rendelkezett a jármű biztonságos vezetéséhez szükséges elméleti és gyakorlati ismeretekkel. A vizsgált személyeknek csupán 40 százaléka állta ki sikerrel a szakértői próbát.
A "megbukott" egyének közül 948 azonnal és önként visszaadta a jogosítványát, 1145 esetben a hatóság vonta be azt. További 145 személytől azért vették el a rendőrök a vezetői engedélyt, mert ők időközben közlekedési szabálysértést követtek el. Mintegy 400 esetben még tart a vizsgálat.
A jogosítvány görbe úton való megszerzése főleg azok számára vonzó, akik meg akarják takarítani a borsos árú vezetői tanfolyam költségét, illetve azoknak is, akik gyönge német nyelvtudásuk alapján minimális eséllyel vághatnának neki egy autóvezetői vizsgának. Ők az oktatónak, illetve a vizsgabiztosnak juttatott 1000-2000 euróval küzdik le a fenti akadályokat.
Az igazságszolgáltatás nincs könnyű helyzetben, hiszen a vesztegetésnek, korrumpálásnak csak három részese van: a vesztegető, az oktató meg a vizsgáztató. Szakemberek ezért úgy vélik, hogy a lebukott ügyeskedők csak a jéghegy csúcsát képezik.
Az ARD televízióban megszólaltatott egyik oktató így vélekedett a szakma "fekete bárányairól": az oktatók nincsenek igazán megfizetve, ezért mindig akadnak olyanok, akik engednek a vesztegetésnek, így próbálva feljavítani a fizetésüket.

Az Ön szavazata: Nincs