Kerékpáros halál - gyilkos tükör

Szerző: autoadmin, 2009 ápr 26 - 12:57
Rovat: Nyomtatóbarát változatOldal küldése ismerősnekPDF változat

Becslések szerint évente körülbelül négyszáz védtelen közlekedő (gyalogos, kerékpáros, motorkerékpáros) veszíti életét Európa útjain azért, mert a nehéz-tehergépkocsik tükreinek holtterébe kerülve a sofőr nem veszi észre őket. E balesetek elsősorban kereszteződésekben történnek, a legveszélyesebb szituáció pedig – balkormányos tehergépkocsinál – a kis íven történő jobbra fordulás.  

Előírták
A visszapillantó tükrökre vonatkozó első előírás 1971-ben jelent meg, amelyben többek között meghatározták azok számát és helyét. Később előírták a tükörlapok sugarát is, aminek 400 milliméternek kellett lennie. A 2003/97/EK irányelv – többek mellett – a külső nagy látószögű és a külső közeltéri (rámpa) tükrök görbületi sugarát 300 milliméterben határozta meg, így növelve a vezető látóterét, csökkentve a holtteres balesetek számát.
 A 2007/38/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv rendelkezései szerint pedig legkésőbb 2009. március 31-ig a 3,5 tonnánál nagyobb megengedett legnagyobb össztömegű, 2000. január 1-je után nyilvántartásba vett tehergépkocsikat utólag fel kell szerelni az utasoldalon a 2003/97/EK irányelv műszaki követelményei szerinti IV. osztályú (széles látószögű külső) és V. osztályú (külső közeltéri) visszapillantó tükrökkel is. A lényeg, hogy a jobb oldalon az oldalra, illetve a hátralátást holttérmentessé kell tenni a járművezető számára.
Az időszakos műszaki vizsgálaton az említett tükrök meglétét 2008. augusztus 6-tól már ellenőrzik és az ezekkel nem rendelkező tehergépkocsik forgalmi engedélyét csak 2009. március 31-ig hoszszabbítják meg.

Tesztelték őket
A holttérrel összefüggésbe hozható balesetek rekonstruálásához alkalmas látótérmodellt – dr. Kőfalvi Gyula címzetes egyetemi docens irányításával – a budapesti IbB Hungary Mérnöki Szakértői Iroda munkatársa, a végzettségét tekintve gépészmérnök, gépjármű műszaki szakértő, Ignácz Ferenc dolgozta ki. A modellek az adatbázisokban található jármű-körvonalrajzok és háromdimenziós modellek szerkesztésével, azok kiegészítésével születtek meg, amelyek segítségével a gépkocsivezetők holtterével összefüggésbe hozható balesetek megbízható módon rekonstruálhatók. A térbeli modellekkel a láthatóság nemcsak az úttest szintjén, hanem az a feletti térben, tetszőleges magasságában vizsgálható.
A láthatósági kísérletek során azt is elemezték, hogy a 2007/38/EK irányelv értelmében a nehéz-tehergépjárművek 2003/97/EK irányelv műszaki követelményeinek megfelelő visszapillantó tükrökkel való utólagos felszerelése által milyen mértékben javul a védtelen közlekedési résztvevőkre való közvetett rálátás. Az eredmények szerint a forgalomban lévő tehergépkocsik R=300 mm-es görbületi sugarú, úgynevezett külső széles látószögű és külső közeltéri visszapillantó tükrökkel való utólagos felszerelése meghatározó mértékben csökkenti a tehergépkocsi vezető holtterét, lehetővé téve ezzel a jármű mellett tartózkodó védtelen baleseti partnerek észlelését. Konklúzióként megállapítható, hogy bár a szigorítás vitathatatlanul segít, jelenleg nem létezik olyan sorozatgyártású technikai megoldás, amelynek segítségével a jármű körüli útfelület száz százalékban, azaz teljesen holttérmentesen belátható lenne a járművezető számára. A jelenleg tesztelési fázisban lévő holttérasszisztens-rendszerek (MAN, Volvo) további előrelépést jelentenek a probléma megoldásában.
Ács T.

Az Ön szavazata: Nincs