Szerző: autoadmin, 2010 szep 2 - 14:18
Rovat:
Aktuális


Felsőzsolcán nyolc lakást adtak át
Nem egészen egy hónappal az alapkő letételét követően Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter, Wáberer György, a Waberer’s cégcsoport elnök–vezérigazgatója, a Nemzeti Összefogás Fuvarozói Fórum életre hívója és Scheer Sándor, a tervezést és kivitelezést végző Market Zrt. vezérigazgatója ünnepélyes keretek között átadta a felsőzsolcai árvízkárosultak részére épített első nyolc lakást Fehér Attila polgármesternek, illetve az önkormányzat által kijelölt lakóknak. A lakások építését az MKFE egymillió forinttal támogatta.
Az átadási ceremónia előtt Matolcsy György miniszter tájékoztatta a megjelent újságírókat. – Sok mindent üzen ez a nyolc családnak helyet adó épületegyüttes. Negyven napja írtuk alá a megállapodást Wáberer György elnök úrral, illetve a tíz fuvarozócég vezetőjével arról, hogy adományt adnak, így összesen tíz családnak segítenek az újjáépítésben. Cserében a magyar állam, illetve a Nemzetgazdasági Minisztérium a fuvarozók hazahozott tankolásainak többlet-jövedékiadóját az árvízkárosultak alapjába helyezi. A negyven napja aláírt megállapodás szellemében harminc nappal ezelőtt megkezdődött az építkezés, letettük az alapkövet, és lássunk csodát, harminc nap alatt ilyen takaros házakat húztak fel. Ez a gyorsaság sajnos ritka, mint a fehér holló. Eddig hét család kapott otthont a házakban, a nyolcadik kijelölése a jövő héten várható. Ezek a házak egyébként hagyományos módszerekkel épültek, minőségi anyagokból, nagyon igényes kivitelben. A rászorultak tehát nem bóvlit kaptak, hanem olyat, amelyben akár a kivitelező is szívesen lakna. Az üzenet pedig egészen egyértelmű: ha baj van, össze kell fognunk nekünk, magyaroknak, mert másra nem is számíthatunk. Össze kell fognunk helyben, össze kell fogni az üzleti élet okosan és jó szívvel gondolkodó embereivel, és össze kell fogni a kormányban és az önkormányzatokban is, mert ez a beruházás is bizonyítja, lehet Magyarországon harminc nap alatt ilyen szép otthonokat építeni a bajba jutott embereknek.

Úgy gondolom, hogy ez a legfőbb üzenet. Ehhez hozzátartozik az is, hogy kis jóindulattal el lehetett intézni az engedélyeket, hiszen mindenki egy picit több jó érzéssel és gyorsabban intézett ügyeket, mert bajba jutott emberekről volt szó. Igazán szép a kezdeményezés, amelyet nagyon köszönünk az egész magyar társadalom nevében – jelentette ki Matolcsy György. Egy kérdésre, miszerint a fuvarozók hazahozott tankolásaiból befolyt kétmilliárd forintot mire fordítják majd az árvízkárok enyhítésén belül, a miniszter a következőket válaszolta: – Vélhetően azt fogjuk kérni, hogy a legrászorultabb gyermekes családok otthonainak újjáépítésére vagy új otthonainak felépítésére használjuk ezt a pénzt. Kétmilliárd forint persze nagyon sok, de mindent mégsem old meg, ezért célzottan érdemes felhasználni. Minden olyan otthont megvizsgál majd az ezzel foglalkozó csapat, amely eddig nem kerülhetett be az árvízkárosultak megsegítését szolgáló programba. – Ezeket a házakat fuvarozók építtették, nem várná el, hogy nagy építőipari vállalatok is hasonló felajánlást tegyenek? – tettük fel a kérdést a miniszternek. – Nagyon jó kérdés! Sok olyan szegény ember és család küldött adományt, akitől az ember nem is várná el.

S hogy miért pont a fuvarozócégek, és miért nem a nagy építőipari cégek? Hívjuk őket is, társuljanak. A Nemzeti Összefogás Fuvarozói Fórum kezdeményezése nyílt, bárki bármikor csatlakozhat hozzá, és akkor a tíz otthonon kívül még épülhetne harminc, negyven, ötven. Az is lehet, hogy valaki nem hitt abban, hogy harminc nappal az alapkő letétele után át lehet adni házakat. – Azért az vicces lenne, ha éppen egy építőipari cég nem hinne ebben. – Így van – mosolygott a közbevetésen Matolcsy György –, de lehet, hogy ők nem harminc napra építenek. Most viszont már láttuk, hogy lehet harminc napra építeni, tehát nosza, lehetne felajánlásokat tenni. Ezt nagyon jó gondolatnak tartom.

Egy lakás a Market Zrt. ajándéka volt
– Milyen érzés volt, amikor a megrendelő megosztotta önnel a felsőzsolcai építkezésre vonatkozó elképzelését? – kérdeztük Scheer Sándortól, a Market Zrt. vezérigazgatójától.
– Felemelő volt, hiszen segíteni mindig nemes feladatot jelent. A beszélgetés során teljes mértékben átragadt rám ez a hangulat, rögtön beszálltam az ötletelésbe, és felajánlottam, hogy nagyon gyorsan megtervezzük és harminc nap alatt felépítjük a házakat.
– És ezt el is hitték önnek a projektben részt vevők?
– Wáberer úr már ismer annyira, hogy elhitte, ráadásul a forrás is megvolt.
– Önök anyagilag is beszálltak az adományként készült lakásokba?
– Igen, már az elején felajánlottam, hogy úgy ér valamit a segítség, hogy egyfelől építünk, másfelől a költségek 10 százalékát, tehát nagyjából egy lakás árát ajándékba adjuk.
– Ha jól tudom, a lakásépítés nem is tartozik a fő profiljaik közé, most mégis példát mutattak a lakásépítő cégeknek.
– Így van, idegen pályán mozogtunk, de a szervezés elsőrangú volt, és ez nagyon fontos, különösen ha az ember ilyen rövid határidőt vállal és ilyen tempót diktál. Ezért a teljesítésért köszönet illeti valamennyi munkatársamat is.
A jövőben is segítünk
Az ünnepségen megjelent Szemerey Lóránd és Révész Bálint is. Természetesen az ő véleményükre is kíváncsiak voltunk.
– Nehéz volt rávenni önt, hogy részt vegyen ebben az építkezésben? – fordultunk először Szemerey Lórándhoz.
– Egyáltalán nem, hiszen voltaképpen egy közös ebédnél fogalmazódott meg az ötlet. A helyszín ismeretében valamennyien úgy gondoltuk, hogy valamit lépnünk kell az árvízkárosultak megsegítése érdekében. Örömmel tölt el, hogy részt vehettem ebben a munkában és hogy a bajba jutott családok ilyen szép új otthonokba költözhetnek.
– Gondolta volna, hogy ilyen hamar állnak majd a házak?
– Én bíztam a kivitelezőben, az az igazság, hogy ilyen szinten nem szokás nagyokat mondani, az adott szónak súlya van.
– Ön szerint lesz-e folytatása az ilyen fajta kezdeményezéseknek?
– Teljesen biztos vagyok abban, hogy lesz, a Fórumot ugyanis nemcsak erre az alkalomra alakítottuk meg, hanem folyamatosan működni fog, és a jövőben is segítünk, ha tudunk. Révész Bálint sűrűn bólogatva mindehhez a következőket tette hozzá:
– Egy percig nem gondolkoztam azon, hogy részt veszek-e a felsőzsolcai újjáépítésben. Nagyon nagy dolognak tartom az itt megmutatkozó összefogást, jó látni, hogy segítettünk bajba jutott embertársainknak.