Szerző: autoadmin, 2010 júl 28 - 08:20
Rovat:
Truck racing


A július 24-25-i hétvégén zajlott a kamionverseny rajongók kihagyhatatlan eseményének számító Nürburgring nagydíj, mintegy 200.000 néző jelenlétében. A hétvége 4 futama után az MKR Technology-Renault Trucks csapat négyszer állhatott a dobogón, és megőrizte 2. helyét a konstruktőrök versenyében. A szintén a márkával versenyző Anthony Janiec is kiváló eredményeket ért el a német futamokon, A következő, talán mindent eldöntő etap az oroszországi Smolenski nagydíj augusztus 7-8-án. A nürburgringi pályán a június 24-25-i hétvégén a forróság nem az égből, hanem a pályáról jött. Egészen pontosan inkább a lelátókról, ahol a több mint 200 000, Németország minden részéből, vagy még távolabbról érkezett látogató helyet foglalt. A technika iránt érdeklődő tömegek előtt Markus Oestreich, az MKR Technology-Renault Trucks team német pilótája számára eljött a bizonyítás ideje. A hétvége első futama során Markus Oestreich feladni volt kénytelen a versenyt egy levegőnyomás probléma miatt.
A második futamban azonban látványosan hozta be a hátrányát, és az utolsó starthelyéről az 5. helyre hozta fel a kamionját ! Kiváló teljesítményt nyújtott hazájában, honfitársai előtt. Azonban a pilóta vasárnapra is tartogatott meglepetéseket a közönség számára. Ahogyan a vasárnapi első futamban második helyen, majd a délutáni futamban elsőként érkezik a célba, feltüzeli a lelátók közönségét. A szezon kezdete óta összegyűjtött 94 pontjával Markus Oestreich megőrizte 5. helyét az Európa Bajnokságban. A német pilóta és a hazai közönség egymásra találása mellett azonban a csapat svájci pilótájának, Markus Bösingernek hétvégi teljesítményéről sem szabad megfeledkezni. A szombati futamok során mindkétszer a 3. helyen végzett, vasárnap az 5. majd a 6. helyen fejezte be a versenyeket. Azonban 153 pontjával továbbra is őrzi 2. helyét a ponttáblán, 11 ponttal megelőzve az utána következő versenyzőt. A csapatok versenyében az MKR Technology-Renault Trucks team 214 ponttal a 2. helyen áll. .
A hétvégén más csapat, mégpedig a 14-es team és francia pilótája Anthony Janiec is jól teljesített. Szombaton nagy csatában szerzi meg a 8. helyet az utána következővel. A szabályok szerint a nap második futamában az első 8 helyezett fordított sorrendben startol, így a délutáni futamban az első starthelyről indulhatott. A vezetést meg is tartotta az első 3 körben. A kiváló, fiatal francia versenyző a vasárnapi második futamban 5. helyen fut be a célba. A bajnokság 4. nagydíja után Anthony Janiec 44 ponttal áll a 9. helyen. A közönség lelkesedéséről, és a pezsgő programjairól ismert Nürburgring Nagydíj nem okozott csalódást ezen alkalommal sem. A Renault Trucks német leányvállalatának standja több száz ügyfelet fogadott kellemes, barátságos körülmények között, a pálya közvetlen közelében. A vendégül látott ügyfelek a hétvége során kétszer, nagy sikerű dedikáláson is találkozhattak a csapat 2 pilótájával. A tapsvihar mértékéből számítva, Markus Oestreich-nak volt a legnagyobb sikere