Szép Most-i hétvége a Renault Trucks-MKR Technology csapat számára

Szerző: autoadmin, 2010 szep 3 - 13:35
Rovat: Nyomtatóbarát változatOldal küldése ismerősnekPDF változat

A csehországi Most versenypályáján a Renault Trucks – MKR csapat otthonosan érezte magát. A csapat a tesztelések nagy részét ezen a pályán végzi rendszeresen. A 160 km/h-val száguldó Renault Trucks kamionok ismét nagyszerű elődadásokat biztosítottak a közönség számára. A két dupla győzelmével a csapat igazán meghatározója volt a hétvégének. A csapatbajnokságban pedig már 11 pontra megközelítette az első helyezettet.

 

A 2010-es Európabajnokság 6. etapjára hagyományosan augusztus utolsó hétvégéjén, a csehországi Most Autodrom pályán került sor. A Renault Trucks – MKR Technology csapat főként cseh tagokból áll, ezért egészen otthonosan érezték magukat a versenyzők és szerelők a hazai pályán (a csapat székhelye pár kilométerre van Most-tól). Bár szinte házigazdaként mozogtak a pályán, nem voltak udvariasak a "vendégekkel": a hétvége során mindent megtettek azért, hogy megelőzzék őket. A 2 versenynap során a Markus Bösinger és Markus Oestreich két alkalommal is dupla rajt-cél győzelmet aratott. Ezzel a két kiváló futammal a csapat megerősítette 2. helyét és 11 pontra megközelítette az első helyen álló csapatot. A bajnokságból még hátra van a három őszi futam (Zolder, Le Mans és Jarama), és még semmi nincs lejátszva a csapatok és versenyzők számára. Ami a pilótákat illeti, Markus Bösinger a 3. helyen áll pillanatnyilag, de mindössze 6 pont választja el a 2. helyezettől. A csehországi futam után Markus Oestreich előrejött egy helyezést és már a 4. helyen várja a folytatást.

  

A nagyon változékony időjárást eredményező hétvégén (napsütés, szél, szitáló eső, zápor, és kellemetlen hűvös idő) a versenyzőknek oda kellett figyelniük a nedves (sőt néha az egyik kamionból kifolyt olajos pályára). A hétvége során 2 alkalommal is « csetepaték » alakultak ki a pályán a versenytársak között. Az egyik ezek közül pontosan a Renault Trucks VIP sátra melletti nagy kanyarban történt, vagyis a vendégek közelről láthatták és élhették át a "test-test elleni"küzdelmét eme monstrumoknak.



A csapatunkat semmiféle műszaki probléma nem akadályozta, befolyásolta a versenyzésben, a két "Markus" mindvégig az élmezőnyben kamionoztak. A következő Grand Prix helyszíne a belga Zolder szeptember 11-12-én, közvetlenül a híres-hírhedt Le Mans-i Bugatti futam előtt. A következő hétvégéket tehát ismét « hazai pályán » futják majd a "piros-feketék", ami eddig nem sok jól eredményezett a vendégeknek.

Az Ön szavazata: Nincs