Talmácsi Gábor napjaink legnépszerûbb sportolói közé tartozik, világbajnoki címe után különösen megnõtt az ázsiója, s ennek megfelelõen egyre nagyobb érdeklõdés nyilvánul meg személye, tevékenysége iránt. Természetesen az aktív sportolás, a rengeteg verseny, s az ezekhez kapcsolódó utazások percre pontos idõbeosztást követelnek meg tõle. Ugyancsak természetesen nagyszámú felkérést kap interjúkra – nemrégiben komoly botrányt kavart, hogy külföldi menedzsere tekintélyes összegek lefizetéséhez akarta kötni a találkozás lehetõségét – így aztán akár szerencsésnek is mondhatom magam, hogy egy sajtótájékoztató alkalmával feltehettem a kérdéseimet, beszélgethettem vele.

– A közutakon közlekedve milyen a viszonya a kamionokkal?
– Az utcán való motorozás kissé távol áll tõlem – habár most robogóval érkeztem –, nem szoktam motorozni. Legfeljebb olykor a városban, hogy a teendõimet gyorsabban el tudjam intézni. De úgy gondolom, hogy az utóbbi években nagyon sokat fejlõdött Magyarország közlekedési kultúrája, de még nem tart ott, mint Olaszországban vagy Spanyolországban. Mégis egyre jobb az autós–motoros kapcsolat. Kamionnal nem találkoztam, mert amerre motorral járok, oda nem engedik be ezeket a nagy teherautókat.
– Autót nem vezet? Õszintén szólva, arra szeretnék választ kapni, hogy ön szerint az utakon nagyobb balesetveszélyt okoznak-e a kamionok, mint például a személyautók?
– Rengeteget utazom, de csak nagyon ritkán autóval. Az pedig még ritkább, hogy én vezetek. Évente 16-17 versenyem van, amelyekre mindig repülõvel jutok el, tehát errõl a kérdésrõl nem igazán tudok véleményt nyilvánítani.
– A versenypályákon száguldozva mennyire lehet a biztonságra ügyelni, amikor tized-századmásodpercek alatt kell dönteni egy-egy szituációban?
– Ügyelni lehet és kell is. A biztonság nagyon fontos, fõleg, ha valaki a világbajnoki címért küzd. Meg kell találni a határt. Néha a féket – emberi értelemben is – nehezebb használni, mint ész nélkül húzni a gázt. Ugyanez igaz a közutakra is. Valamilyen szinten intelligencia kell ahhoz, hogy megtaláljuk azt a határt, amelyen belül még biztonságosan lehet közlekedni. Természetesen, aki motorra ül, azért teszi, mert a dinamikát, a gyorsulást élvezi. Ez valóban egy speciális érzés, ami néha elkapja az embert, s olykor valóban azért történnek balesetek, mert akár a motorosok, akár az autósok megszegik a közúti szabályokat. A biztonság, a jó védõfelszerelés nagyon-nagyon fontos, de még inkább az, hogy önfegyelemmel, mások iránti belátással használjuk az utakat.
– Mindannyian bízunk abban, hogy az idei világbajnoki sorozatban sikerül annyira fölzárkóznia, hogy akár ismét megnyeri a legrangosabb versenyt. Ön is így gondolja?
– Én nagyon hiszek benne. Most számolgatni nem sok értelme van, mert még nagyon sok verseny van hátra. A legutóbbi gyõzelmemre különösen büszke vagyok, mert talán a pályafutásom legnagyobb sikere volt. Aki látta a versenyt, az tudja, hogy miért mondom ezt. Lényegében esélytelenül indultam, mert amikor startolt az elsõ futam, a 11. helyen motoroztam. Úgy éreztem, hogy nem jó a gép, nincs benne erõ, folyamatosan csúszik az elsõ gumi, s nem tudtam kezelni a motort. Aztán eleredt az esõ, és egy újabb rajt után ötkörös versenyt indítottak. A két verseny között pedig a mérnökök átállították a motort. Szerintük nem sokat változtattak rajta, de az éppen elég volt ahhoz, hogy egy különleges érzet jöjjön a motorral együtt és sikerüljön megnyernem a versenyt. Most a bajnokságban is felzárkóztam már, jelen pillanatban a negyedik helyen állok, egy ponttal lemaradva a harmadiktól. Persze, az elsõ kettõ még jócskán elõrébb van, tehát van mit behozni, de ez az év nagyon nehezen indult a csapatom számára. Szerencsétlenül alakultak a dolgok, többször volt technikai gond, s persze én is hibáztam versenyen. Eddig négy futamot fejeztem be szinte nulla ponttal. Ám, most úgy érzem, helyreállt a rend. De nem akarom elkiabálni…
– A különleges érzést, amit említett, az ötkörös verseny lehetõsége adta, vagy a motor lett annyival jobb? Hiszen a rajt itt sem sikerült valami jól…Egyáltalán, mi adja azt a bizonyos különleges érzést?
– Ezt én is szeretném tudni. Nem tudom megfogalmazni. Olvastam egyszer egy könyvet, az volt a címe, hogy a Sport és a flow. Arról írnak benne, hogy a sportoló kerülhet olyan állapotba, amikor szinte teljesen kikapcsol az agya, ösztönösen cselekszik. Velem valóban elõfordul. Csak jönnek egymás után a kanyarok, visz a motor, és ez egy csodálatos érzés. De kétségtelenül kell ehhez a technika is, mert az elsõ versenyen hiába adtam bele mindent, nem volt olyan a gép, hogy vezethetõ és kezelhetõ legyen. A második versenyre a mérnökök segítségével olyan motort állítottak össze, amely dinamikus volt, erõs és könnyen vezethetõ, így bizonyosan – tudat alatt – én is rátettem még egy lapáttal. Ez együttesen hozta meg a gyõzelmet.
– Remélem, nem bántom meg, de már viszonylag idõsnek számít ebben a sportágban. Magam is abszurdnak tartom, de némelyik konstruktõr egyre inkább favorizálja a 15-17 éves versenyzõk bevonását a 125 köbcentis kategóriába, illetve akár feljebb is. Milyen jövõt jósol magának egyrészt a 250 köbcentis kategóriában, másrészt meddig fogja bírni az élvonalban? Szeretne-e megpróbálkozni a legnagyobb kategóriával is?
– Pozitív beállítottságú ember vagyok, így aztán nagyon sok idõt jósolok még magamnak. Az Aspar csapatnál kétéves szerzõdésem van, amit azt jelenti, hogy jövõre a 250-es kategóriában, gyári motorral versenyezhetek majd. Ami akár világbajnoki címet is eredményezhet, de ezért persze nagyon sokat kell még tenni. Tény, hogy 27 éves vagyok, de én nem tartom egészségesnek – ez magánvéleményem –, hogy az alsó korhatár 15 év a 125-ös kategóriában. Többek között azért, mert nagyon nehéz fiatalon feldolgozni a sikert. Én örülök, hogy nem 22 éves koromban értem el a világbajnoki címet, hanem idõsebben, mert így jól érzem magam a bõrömben. Higgye el, elképesztõ nyomás az, hogy egész évben utazunk versenyrõl versenyre, és mindig felsõfokon kell teljesíteni. Nézzen rá a fiatal versenyzõkre! Láthatóan alig tudják elviselni ezt a nyomást, soha egy mosoly nem suhan át az arcukon, mert óriási munka ez számukra. Én pedig élvezem a motorozást, és azért azt se felejtsük el, hogy Kelet-Európából kerültem a világbajnokságra. Igazából 2005 óta vagyok a topon, mert akkor kaptam olyan technikát, amivel erre képes lehet az ember. Azt gondolom, hogy amikor 19 évesen ott voltam a vb-n, akkor is tudtam volna elõl végezni, de nem voltak olyan lehetõségek. A menedzseremmel mindig megpróbáljuk a sok lehetõség közül a legjobbat választani, és talán nem csináljuk rosszul, mert azért csak egy világbajnoki cím van a zsebemben. Tényleg nagyon nehéz volt eddig Kelet-Európából technikai jellegû sportban elõretörni. A másik problémát ott látom a fiatal versenyzõknél, hogy bár õszintén elismerem a képességeiket, hihetetlenül ügyesek, de ebben a sportágban könnyen elõfordulhat, ha valaki 15 évesen kerül a MotoGP-be, és esetleg nem jön össze egy-két éve, 17-18 évesen már kiöregedett versenyzõnek számít. A csapatok „dobják”, mert nem tudott kiemelkedõ eredményt elérni. Ez önmagában is tragédia lehet, ugyanakkor ilyen életmód mellett iskolába sem tudnak járni. Azt gondolom, hogy ezen a szabályon változtatni kellene. Példának ott vannak a japánok, õk csak akkor engedik el a versenyzõket, ha legalább a középiskolát már elvégeztek. Szerintem ez jóval egészségesebb hozzáállás. Örülök annak, hogy vannak fiatalok, hiszen ez egy lehetõség nekik, de én változtatnék a szabályon.
– Bár ez elsõsorban technikai sportág, nyilván komoly fizikai felkészülést is igényel. Milyen kiegészítõ sportokat ûz?
– Tulajdonképpen nagyon sok mindent, de azt gondolom, hogy minden sport alapja a futás. De szükséges a koncentrációkészség és az egyensúlyérzék növelése, amihez speciális edzéseket végzek. Nem volt mindig így, de ehhez ezen a szinten már rendelkezésemre áll néhány tréner, személyi edzõ és sportpszichológus, mivel nagyon összetett dologról van szó. Ezen kívül Magyarországon is szoktam motorozni edzõpályán egy 1000 köbcentis géppel, ami után a kisebb kategória jóval könnyebb. Feszített munka a felkészülés, fõleg azért, mert nekünk nem egy versenyre kell felkészülnünk, hanem egy szezonra. Ez azt jelenti, hogy 17 alkalommal kell megfeszülni, kihozni magunkból a legtöbbet. Rengeteg tapasztalat is kell ahhoz, hogy esély legyen a sikerre. Az elõzõ évben nagyon jól sikerült a felkészülésem, így idén fizikailag talán még jobb formában érzem magam, mint tavaly. Mert több a tapasztalat, és kiváló emberek vannak körülöttem, akik tudnak segíteni. Ezt a tudást szeretném a jövõ generációjának átadni majd, miután abbahagyom a versenyzést.

Talmácsi Gábor a Bancaja-Mapfre Aspar Team motorversenyzõje, már az 1997. évi Gyorsasági Motoros Európa-bajnokságon hírnévre tett szert. Húsz év elteltével, 2001-ben õ volt a világbajnokságra kijutott elsõ magyar versenyzõ, aki egyéb eredmények mellett a 6. helyet szerezte meg Motegiben. 2005-ben a végsõ összesítésben sikerült a 3. helyet elérnie. 2006-ban a Humangest Honda csapatában versenyzett, a szezon végén a 7. helyen végzett, legjobb eredménye pedig a Cseh Nagydíjon elért 3. hely volt. 2007-ben – 26 évesen – világbajnok lett a 125 köbcentiméteres kategóriában. A nyolcadliteres kategóriában a világbajnok eddig négyszer állt dobogóra a 2008. évi MotoGP világbajnoki futamok során.

Gálik István